Tegnap este úgy döntöttem, hogy vacsorafőzéshez Rick Astleyt fogok hallgatni. Bár általánosban valószínűleg nem volt nálam nagyobb Rick Astley fan Rákoskeresztúron, egyetlen albumcímet sem tudok, meg azt sem, hogy mikor jelentek meg, úgyhogy a youtube-on ráböktem a Greatest Hitsre (mennyire, mennyire sablonos.)
Jó, hát a Nevergonnagiveyouup az egy olyan szám, aminél mindenki azt várja már az elejénél, hogy vége legyen, ez velem sincs másképp. De a második számnál már beugrott a kép, ahogy kb. 10 évesen (11?12?) hajnalban ülök a karácsonyfa mellett és fülesben hallgatom a vadiúj kazettáimat újra és újra és újra. Hogy a francba jön ez ide?
Azon kívül, hogy csodálatos a kép, mert igen menő voltam már akkor is (nem), mint ahogy az akkori zenei ízlésem is mutatja, az az érdekes dolog történt, hogy elindult a szám és én nekiálltam énekelni, mintha az a huszonvalahány éve el sem telt volna. Mentek sorban a számok és én mindegyiknek emlékeztem a szövegére, nagyon frankó volt.
Nagyon sokat kérdezgetik a lelkes és szorgalmas és nagyon motivált tanítványaim, hogy hogyan tanuljanak egyedül otthon. Általában valami házi feladatot várnak tőlem, mert a Zember aki nyelvet tanul, házi feladatot ír, ez mindig is így volt és örökké így is kell lennie. Általában meghajlok a nyomásnak és küldök valami házi feladatot (bár gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm), de azt is rengetegszer elmondom, hogy a legjobban abból lehet tanulni, ha az ember kiválaszt egy videót, aztán megnézi, aztán megnézi újra, aztán újra, aztán ismétli, amit hallott, aztán megint, aztán megint. Mivel ezt tényleg soha senki nem csinálja meg (valószínűleg nem elég konkrét feladat), küldöm a házit, persze. Küldöm.
Tegnap este megint eszembe jutott, hogy én hogy tanultam angolul. Tök jó lenne azt írni, hogy amikor először summer campben voltam Angliában 1982-ben...aha, a nagy lószart. Helló, hetvenes években született bajtársaim, milyen angol nyelvű forrásaink voltak nekünk akkoriban? Nekem pl. volt Takács Zsuzsa néni a dél-alföldi kiejtésével az áltiban, heti 4 órában, meg Juhász Előd, aki a Zenebutikban kétévente egyszer mutatott 30 másodpercet az éppen külföldön aktuális popszámokból. Meg volt kazettám, egy csomó. Tudjátok, kedves tanítványaim, hogy mit csináltam? Iszonyú sokat hallgattam. Meghallgattam egy számot akár 15-ször is egymás után, figyeltem, hogy mit mond, ha értettem, örültem, ha nem értettem, újra meghallgattam.
Egyszerűen nem értem, miért olyan iszonyatosan nagy kaland kikeresni egy szám szövegét a neten, a videót hozzá a youtubon, aztán shoot! Ha munkaórában számszerűsíteni tudnám azt az időt, amit én a kazettás magnó előtt töltöttem hétvégenként, amikor sorról sorra megállítottam az Earth, Wind & Fire számokat és megpróbáltam leírni: visszapörget, meghallgat, visszapörget, meghallgat, nem ott áll meg, előbb volt, később volt, újra pörget, most elölről az egészet....azt hiszem, anyám szolgálati idejének jelentős százalékát tenni ki. Hol a francba volt akkor internet? Azt se tudtam hogy néznek ki az arcok, akiket hallgatok...(valószínűleg, ha tudtam volna, nem is hallgattam volna, pl. Earth, Wind & Fire-t.) Hail MTV! Ezt már fel lehetett venni videóra, aztán ugyanezt eljátszani vele. Negatívum: szarabb megállítani. Pozitívum: látod, aki énekel. Ultrapozitívum: Massive Attack: Unfinished Sympathy.
Az egyetem alatt ugyanezt csináltam Jovanottival, azzal a különbséggel, hogy akkor már CD volt (cool, yo!) és volt hozzá szöveg, én meg leültem az olasz-magyar útiszótárral és azzal próbáltam kihámozni, hogy mi a szarról beszél. Minden olaszt Jovanottitól tudok meg a RAF-tól (ez utóbbit bármikor letagadom, sosem hallgattam, nem, azt sem tudom mi az). Minden svédet a svédpopos compilation tape-emről (valószínűleg ezt is letagadnám, ha tudnám mi volt), mondjuk főleg arról tudok beszélni, hogy mennyire szeretek valakit vagy mennyire rossz nélküle, de ez is több a semminél.
Szóval kedves nyelvtanulók, miután jó sokat sajnáltatok azért, mert ilyen öreg vagyok, hogy így kellett megtanulnom angolul, tessék már kiválasztani valamit, amit szerettek és egy kicsit elmélyülni benne, egy kicsit megállni és megnézni, hogy ha a voglio volare azt jelenti, hogy szeretnék repülni, a voglio andare meg azt, hogy szeretnék menni, akkor a voglio ballare vajon mi a túrót jelenthet? Higgyétek el, hogy én (nagyrészt) hiába magyarázom, hogy vannak olyan igék, ami után to infinitive van, a prepozíciók után meg gerund, ha ezt meg lehet oldani két Queen számmal. Arra amit én mondok 5 perc múlva nem fogtok emlékezni, arra meg igen, hogy I want to break free meg hogy I can't get used to living without, living without, living without you by my side, tessék, megoldottam egy számmal, ekkora zseni vagyok.
Tudom, szar, meg nehéz, mert nem mondja meg a tancsinéni, hogy nézd, ezt a feladatot csináld meg, ettől okosabb leszel és csak 10 perc/félóra/1 óra, ezt nektek kell intézni. Nem, nem fogjuk leellenőrizni, a felelősség teljes egészében a tiétek, ez is szar, meg jaj, nagyon nehéz. De hát ez van, meg a summer camp. Lehet választani. Na tessék nekilátni, amíg szépen mondom.
