Tegnap este úgy döntöttem, hogy vacsorafőzéshez Rick Astleyt fogok hallgatni. Bár általánosban valószínűleg nem volt nálam nagyobb Rick Astley fan Rákoskeresztúron, egyetlen albumcímet sem tudok, meg azt sem, hogy mikor jelentek meg, úgyhogy a youtube-on ráböktem a Greatest Hitsre (mennyire, mennyire sablonos.)

Jó, hát a Nevergonnagiveyouup az egy olyan szám, aminél mindenki azt várja már az elejénél, hogy vége legyen, ez velem sincs másképp. De a második számnál már beugrott a kép, ahogy kb. 10 évesen (11?12?) hajnalban ülök a karácsonyfa mellett és fülesben hallgatom a vadiúj kazettáimat újra és újra és újra. Hogy a francba jön ez ide?

Azon kívül, hogy csodálatos a kép, mert igen menő voltam már akkor is (nem), mint ahogy az akkori zenei ízlésem is mutatja, az az érdekes dolog történt, hogy elindult a szám és én nekiálltam énekelni, mintha az a huszonvalahány éve el sem telt volna. Mentek sorban a számok és én mindegyiknek emlékeztem a szövegére, nagyon frankó volt.

Nagyon sokat kérdezgetik a lelkes és szorgalmas és nagyon motivált tanítványaim, hogy hogyan tanuljanak egyedül otthon. Általában valami házi feladatot várnak tőlem, mert a Zember aki nyelvet tanul, házi feladatot ír, ez mindig is így volt és örökké így is kell lennie. Általában meghajlok a nyomásnak és küldök valami házi feladatot (bár gyűlölöm, gyűlölöm, gyűlölöm), de azt is rengetegszer elmondom, hogy a legjobban abból lehet tanulni, ha az ember kiválaszt egy videót, aztán megnézi, aztán megnézi újra, aztán újra, aztán ismétli, amit hallott, aztán megint, aztán megint. Mivel ezt tényleg soha senki nem csinálja meg (valószínűleg nem elég konkrét feladat), küldöm a házit, persze. Küldöm.

Tegnap este megint eszembe jutott, hogy én hogy tanultam angolul. Tök jó lenne azt írni, hogy amikor először summer campben voltam Angliában 1982-ben...aha, a nagy lószart. Helló, hetvenes években született bajtársaim, milyen angol nyelvű forrásaink voltak nekünk akkoriban? Nekem pl. volt Takács Zsuzsa néni a dél-alföldi kiejtésével az áltiban, heti 4 órában, meg Juhász Előd, aki a Zenebutikban kétévente egyszer mutatott 30 másodpercet az éppen külföldön aktuális popszámokból. Meg volt kazettám, egy csomó. Tudjátok, kedves tanítványaim, hogy mit csináltam? Iszonyú sokat hallgattam. Meghallgattam egy számot akár 15-ször is egymás után, figyeltem, hogy mit mond, ha értettem, örültem, ha nem értettem, újra meghallgattam.

Egyszerűen nem értem, miért olyan iszonyatosan nagy kaland kikeresni egy szám szövegét a neten, a videót hozzá a youtubon, aztán shoot! Ha munkaórában számszerűsíteni tudnám azt az időt, amit én a kazettás magnó előtt töltöttem hétvégenként, amikor sorról sorra megállítottam az Earth, Wind & Fire számokat és megpróbáltam leírni: visszapörget, meghallgat, visszapörget, meghallgat, nem ott áll meg, előbb volt, később volt, újra pörget, most elölről az egészet....azt hiszem, anyám szolgálati idejének jelentős százalékát tenni ki. Hol a francba volt akkor internet? Azt se tudtam hogy néznek ki az arcok, akiket hallgatok...(valószínűleg, ha tudtam volna, nem is hallgattam volna, pl. Earth, Wind & Fire-t.) Hail MTV! Ezt már fel lehetett venni videóra, aztán ugyanezt eljátszani vele. Negatívum: szarabb megállítani. Pozitívum: látod, aki énekel. Ultrapozitívum: Massive Attack: Unfinished Sympathy.

Az egyetem alatt ugyanezt csináltam Jovanottival, azzal a különbséggel, hogy akkor már CD volt (cool, yo!) és volt hozzá szöveg, én meg leültem az olasz-magyar útiszótárral és azzal próbáltam kihámozni, hogy mi a szarról beszél. Minden olaszt Jovanottitól tudok meg a RAF-tól (ez utóbbit bármikor letagadom, sosem hallgattam, nem, azt sem tudom mi az). Minden svédet a svédpopos compilation tape-emről (valószínűleg ezt is letagadnám, ha tudnám mi volt), mondjuk főleg arról tudok beszélni, hogy mennyire szeretek valakit vagy mennyire rossz nélküle, de ez is több a semminél.

Szóval kedves nyelvtanulók, miután jó sokat sajnáltatok azért, mert ilyen öreg vagyok, hogy így kellett megtanulnom angolul, tessék már kiválasztani valamit, amit szerettek és egy kicsit elmélyülni benne, egy kicsit megállni és megnézni, hogy ha a voglio volare azt jelenti, hogy szeretnék repülni, a voglio andare meg azt, hogy szeretnék menni, akkor a voglio ballare vajon mi a túrót jelenthet? Higgyétek el, hogy én (nagyrészt) hiába magyarázom, hogy vannak olyan igék, ami után to infinitive van, a prepozíciók után meg gerund, ha ezt meg lehet oldani két Queen számmal. Arra amit én mondok 5 perc múlva nem fogtok emlékezni, arra meg igen, hogy I want to break free meg hogy I can't get used to living without, living without, living without you by my side, tessék, megoldottam egy számmal, ekkora zseni vagyok.

Tudom, szar, meg nehéz, mert nem mondja meg a tancsinéni, hogy nézd, ezt a feladatot csináld meg, ettől okosabb leszel és csak 10 perc/félóra/1 óra, ezt nektek kell intézni. Nem, nem fogjuk leellenőrizni, a felelősség teljes egészében a tiétek, ez is szar, meg jaj, nagyon nehéz. De hát ez van, meg a summer camp. Lehet választani. Na tessék nekilátni, amíg szépen mondom.

 

Szerző: krupecka  2014.08.13. 06:38 1 komment

Címkék: zene nyelvtanulás videó szöveg ismétlés házi feladat

Drága apám, Isten nyugosztalja, akármikor, amikor az éppen aktuális kormányt vagy annak lépéseit kritizálta/kommentálta, mindig úgy zárta a monológját: “Na nem mintha ez bárkit is érdekelne”. Én is így vagyok ezzel, valószínűleg senkit nem érdekel a véleményem, mégis.

Jött ma hozzám ez a srác, aki egy egészen apró tévécsatornánál dolgozik, kábé olyan kétszázan nézhetik, hát ő mondta, hogy ő ebből a témából annyira csinálna egy anyagot, ha megteszi, vállalok-e egy interjút. Szegény, nem tudta hová nyúl. Sok minden más mellett azt is mondtam neki, hogy az ő helyében én biztosan nem nyelvtanárokat szólaltatnék meg.

Igaz, hogy én sem aludtam egy éjjel, mikor végiggondoltam, hogy mégis mi a szar lesz velem, ha nem ezt fogom csinálni, mert akárhogy is nézzük, nincs az iratos fiókomban egy mérnöki, meg egy orvosi, meg egy bőrdíszműves diploma (meg mondjuk iratos fiókom sincs, for that matter), szóval inkább úgy fogalmaznék, hogy a diplomáim gyűjteménye inkább hajaz egy drillre, mint egy pókerre. De leszarom igazából, lehet mást is dolgozni.

Elmehetnék egy nyelviskolához is, szerveznék helyettem a tutit, fizetnék a fénymásolásaimat, behajtanák helyettem a nagy lóvét. Vagy elmehetnék egy állami intézménybe is, pont feleennyit dolgoznék egy héten és az összes iskolai szünetben otthon lógatnám a heréimet a gyerekeimmel. Utóbbi esetben mondjuk jobban járnék, ha poliandriában élnék, mert a fizetésem kábé a gyerekek reggelijét fedné, de akkor is. Igazából nem a tanárokat kell sajnálni itten, szerintem.

Végiggondoltam azonban, hogy milyen fajta emberek járnak hozzám. Jó, oké, nekem a kudarcos nyelvtanuló a profilom, de akkor is. Van egy olyan, akinek az, hogy egyáltalán megszólaljon angolul (de komolyan, az, hogy kimondja a mondat első szavát) azzal jár, hogy elpirul és leizzad. A másik úgy jött oda, hogy a barátja azt mondta, hogy ha ráveszem, hogy megszólaljon angolul, akkor előre kifizeti az első tíz órát (megszólalt). A harmadiknak olyan kisebbségi komplexusa van, hogy az óra felében arról kell győzködni, hogy ő nem egy csődtömeg. A negyedik abban a pillanatban elalszik, ha bármi, a nyelvtanra messziről is emlékeztető dologba kezdünk. Az ötödik úgy dolgozik, hogy csak a legszarabb időpontokban ér rá és akkor is csak úgy, ha két órával előbb szól, hogy jön. A hatodik 15 éve tanul, mindenféle előremenetel vagy siker nélkül, a mai napig sem tudom, hogy miért. Na jó, abbahagyom, sokan vannak. Ezek az emberek nemhiába nem mennek nyelviskolába, legtöbbjük a csoport gondolatára úgy befeszül, mint én a foghúzáskor. Négyötödük azt mondta, hogy állandóan úgy járnak, hogy elkezdik a kezdő csoportban és a negyedik óra után már mindenki ért mindent, csak ők nem, még mennek kétszer, aztán soha többet. Azt nem látni, hogy nem mindenkinek jön be az uniform, csoportos oktatás, az egy akkora baromság, hogy nehéz rá szavakat találni.

Kábé olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy holnaptól mindenki vásároljon az Intersparban, mert tök jó bolt, nagy a választék, van minden, a francnak mennénk máshová. De basszameg, ha én az Aldiban akarom megvenné a Hitzenbacher sört vagy a Lidl-ben a Lidlfoss öblítőt, akkor hadd vegyem már ott, köszi. Hadd vegyem már azt, köszi. 

Vagy említhetném azt, hogy a jelenlegi iskolák nagy része totálisan képtelen a megszokottól bármilyen irányban eltérő gyerekek kezelésére vagy oktatására. Az egyik tanítványom diszlexiás. Lehet, hogy kedves az angoltanárja és mondjuk azon kívül, hogy soha nem szólítja fel, máshogy nem alázza meg, az is tény, hogy fogalma sincs, hogy mit kezdjen vele. Meg ideje sincs. Meg képesítése sincs, ha már itt tartunk. A testvére is a tanítványom, ő például elképesztő nagy királynő angolból, de neki is rossz a helyesírása, úgyhogy a tanár azt mondta, hogy ő semmilyen körülmények között ne menjen se érettségizni, se nyelvvizsgázni, ne menjen sehová. Szerencsére hozzám eljött, érettségi 100%, középfokú nyelvvizsga 86%. Nem okolom a tanárt (de, igazából kurvára de): se ideje, se lehetősége máshogy foglalkozni minden egyes gyerekkel. Nem is kell, thank goodness, azért vannak a szülei, hogy kiperkálják, hogy a szabadidejében valaki foglalkozzon vele.

De tudjátok mit? Ne jöjjön hozzám, leszarom, elmegyek BKV ellenőrnek. Menjen máshoz, ha az jobb vagy rosszabb vagy szőkébb, csak mehessen valahová. Menjen nyelviskolába, ha jó neki és ne menjen oda, ha nem jó neki.

Persze biztosan csomó magántanár megteszi majd ami kell ahhoz, hogy folytathassa a munkát: fejen pörög, letesz egy millát valami intézmény küszöbére borítékban, átoperáltatja magát bálnának, bármi.

De ha nem? Ki fogja tanítani ezeket az embereket? A szívem megszakad a gondolatra is.

Szerző: krupecka  2013.12.16. 21:42 Szólj hozzá!

Címkék: oktatás csoportos nyelviskola magántanár differenciálás

“Okés katinéni ha nem olvasa az osztáj társak szolok nekik”

-olvasom az imént a facebookon, egyik volt kedvencemtől, Palitól, akivel 5 éve nem találkoztam. Gyorsan meg is néztem ugyanitt, hogy mi lett belőle, hát pontosan az, amire számítottunk. 

Pali az egy olyan gyerek volt, akitől felnőttként is fél az ember, tudod, mikor meglátod, hogy teljesen kiszámíthatatlanul agresszív, akár 5 perc múlva hátba szúr a folyosón ha egy szarabb napján present perfecttel nyaggatod.

pali.jpg

Az első hetemen pont abban az osztályban kellett helyettesíteni, ahová ő járt. Bemegyek az órára, bent ül 15 magatartási zavaros, hiperaktív, diszlexiás, diszgráfiás, tanulási zavaros, szociálisan/érzelmileg/kulturálisan/financiálisan/emocionálisan/geografikusan deprivált tizenéves, az egy négyzetméterre jutó bazdmegek és piercingek száma bőven 50 felett van.

Jó, nem gáz, végül is ezért jöttem ide, próbáljunk tanulni. Helyettesítek, úgyhogy csinálom, amit rám bíztak, meg így is örülök, hogy lyuk van a seggemen,úgyhogy nem újítok, hát van egy pár kemény arc, na. Az egyik Pali, akinek természetesen se könyve, se füzete, se tolla, se ceruzája, se Istene, se hazája és szerinte az angol az egy faszság, soha nem is ment, soha nem is fog, meg nem is érdekli, mert különben is egy faszság, így ezekkel a szavakkal, finomkodásnak helye nincs, miért lenne, akkor nem itt ülne, hanem a Radnótiban. Úgyhogy ő nem mond semmit, meg nem is ír semmit, nyugodtan hagyjam békén.

Jól van, fiam, mondom, akkor adj egy bármilyen füzetet, majd én leírom neked. - Leírja? - Le én. Miért, te leírod? - Én ugyan nem. - Na, akkor majd én leírom, valakinek le kell írni, különben hogy fogod megtanulni? (röhög, persze, megtanulni, lófaszt. tényleg nem finomkodik.) Leírok neki mindent az órán, ő meg néz, mint a moziban, hogy ez a nő tiszta hülye.

Másnap megint ugyanezt játszottuk, könyv még mindig nincs, de toll van meg ott van a tegnapi füzet (!!!), király, akkor Palinak én írom a cuccot. Mindig felszólítom, 20ból 20szor azt mondja, hogy ő ugyan meg nem szólal angolul, Tanárnő hagyjon már engem a picsába.

Ezt játszottuk egy hétig, nem tovább, csak egy hétig, és ami innen jön, az a leggázabb amerikai nyálfilmbe is szervesen illeszkedne, mert másnap volt könyve, harmadnap azt mondta, hogy nehogymáratanárnőírjanekemtökciki és elkezdett írni, negyedik nap már volt olyan, hogy magától megszólalt, az ötödiken talán feltette a kezét. Lehet, hogy nem is ez volt a sorrend, meg lehet, hogy nem is 5 nap volt, hanem több vagy kevesebb, nem is érdekel.

Onnantól kezdve viszont két dolog volt: Pali végül ötös lett angolból (nem ELTE Biztos Felvételi ötös, hanem Tanulásban Akadályozott Gyerekek ötös, de ötös) és ha bárki bármit beszólt nekem vagy rólam a hátam mögött, akkor az sajnos kurvára meg lett ütve.

 

Szerző: krupecka  2013.12.06. 23:36 Szólj hozzá!

Nagyon nehéz lesz ezt megírni úgy, hogy senki ne bántódjon meg (mert megbántani nem akarok, nincs is értelme, nem is akarok, meg nincs is értelme, mondom, én nem bántok senkit. Jó, majdnem senkit, aki a gyerekemhez nyúl, azt megölöm.)

A lényeg, hogy a közelmúltban súlyos dollármilliókért cserébe szembe mentem az elveimmel és ezért az a büntetésem, hogy heti háromszor csoportok ülnek velem szemben.

Én nem hiszek a csoportos nyelvtanításban. szerintem ez akkor lehetne hatékony, ha pontosan ugyanolyan szinten lévő, pontosan ugyanolyan célokra gyúró, pontosan ugyanolyan személyiségű embert válogathatnék össze (sok szerencsét hozzá). Praticamente két olyat, aki ugyanakkor ér is rá, de ez már tényleg űrkutatás.

Még mielőtt a nemlétező olvasóim felhorkannak, hogy: DIFFERENCIÁLÁS!!!!! gyorsan hozzátenném, hogy igen-igen, differenciálás, nincs ezzel semmi gond, én is tartottam már két párhuzamos órát egy csoporton belül és nem is egyszer, hanem inkább sokszor, de amióta az emberek súlyos lóvékat helyeznek el direkte az én kezembe, addig nem látom, hogy miért kapnának ezért 50-75%-ot a 100 helyett. Ennyi az egész, egyébként felőlem ülhet itt a szomszédom is egy ámbrás cettel, valami közös pontot tuti találok. (Erről az jut eszembe, mikor még adott nyelviskolában adott főnököm az első óra előtt feltett milyen szint? kérdésre azt mondta: vigyél mindent kezdőtől a felsőfokig, ami mindent el is mond adott nyelviskola szintfelméréseinek komolyságáról és az ott folyó oktatás színvonaláról.)

Vissza a csoporthoz. Csak lányok (grrráááááh) akik bolti eladók egy számomra teljesen értelmetlen termékeket áruló üzletlánc boltjaiban, de ez egyik sem az ő hibájuk. Az kellene, mondja A Vezetőség, hogy tudjanak kommunikálni a boltba betévedő külföldiekkel.

Ezt úgy kívánja elérni A Vezetőség, hogy kéthetente (!) 5 órán át (!!!!!!) ülnek velem szemben, ami azért jó, mert a két óra között zéró az input, viszont amikor itt vannak, az első 2,5 óra után leáll az agyműködésük. (Nem csodálom, mert mondjuk marha szórakoztató vagyok, persze, de azért nekem is vannak határaim. Általában a 4. óra után valószínűleg már csak az segítene, ha Vin Diesel vetkőzne nekik.)

A legmegdöbbentőbb ezekkel a lányokkal kapcsolatban nem az, hogy mennyire nem tudnak angolul (szerintem manapság nagyon kevés 30 alatti embert találunk, aki annyit sem tud angolul, hogy áj em Renátó vagy mondjuk az agya nem köti a bus szót a buszhoz), hanem inkább az, hogy mennyire elhatározták, hogy ők soha nem is fognak tudni angolul. Az első hét után egyértelművé vált, hogy ha itt érdemi munkát szeretnék végezni, akkor három hónapot csak arra kellene szánni, hogy kurva nagy csákányokkal lebontsam azt a falat, amit maguk meg az angol közé építettek. aztán kellene még egy arra legalább, de inkább kettő, hogy valamilyen szinten fejlesszem azokat a képességeket, amik nélkül mocskosul nehéz megtanulni bármilyen nyelvet tantermi környezetben. Nullához közelítő munkamemóriával és a rövid távú memóriával, például. Vagy a legalapvetőbb magyar nyelvtani jelenségek ismerete nélkül. Direkt nem írok szabályokat, mert az nem biztos, hogy a szabály konkrét ismerete segít, de mondjuk azt hogy mi a tiéd az egyes szám, a tiétek pedig többes, az néha jól jönne. De tényleg ne legyek már ilyen szőrszálhasogató, szarnék én a többesszámra, ha egy egészen kicsit nyitottabbak lennének. Sajnos a beszűkültség az egyik legnagyobb akadálya a nyelvtanulásnak és tudom, hogy nagyon csúnya dolog ilyeneket írni, de akkor is így van.

Hogy mire akartam kilyukadni az most nincs meg igazán, talán arra, hogy ha lenne rá idő és pénz (ami nincs), akkor rohadtul nem ott kellene kezdeni ezekkel a csajokkal, hogy nyelvet tanulunk, hanem ott, hogy megnézzük, hogy mik azok a képességek, amik fejlesztésével sokkal könnyebb lenne a nyelvtanulás és egy pár hónapon át kalapálnánk azokat. Meg nagyon sokat beszélgetnénk arról, hogy miért jó az, ha valaki beszél egy (vagy négy) nyelven és miért nem rossz az, ha nyelvet kell tanulni. Halandzsáznánk mindenféle nyelveken abból a 4 szóból amit ismerünk, hogy lássák, hogy ez az egész egy vicc és lássák, hogy nincs olyan, hogy nem megy. Meg beszélnénk arról, hogy miért nem szar az angol - mert az angol szar és az angolok hülyék, mert tökre nem úgy beszélnek mint mi, szóval nagyon hülyék - és ha már hasznos is, mi lenne, ha inkább szeretnénk. Na, ilyenekről. Hát nincs az a cég vagy ember, aki ezt kifizetné, az tuti.

Szerző: krupecka  2013.11.26. 10:11 Szólj hozzá!

Címkék: falak csoportos nyelvtanulás

Tudom, tudom, állandóan valami bajom van. De tényleg. Mindig valami bajom van és még így is kábé az 1%-át írom le annak, amennyi bajom van az oktatással. (Sokszoros szóismétlés, tudom.)

Van egy tanítványom, egy Waldorf iskolába jár. Teljesen neki való egyébként és ezt nem azért írom, mert diszlexiás a gyerek, hanem azért, mert azokban a tárgyakban, amikből jó és érdeklik, nagyon jól ki tud teljesedni (lásd fizika meg matek meg más, számomra teljesen felfoghatatlan természettudományok), ezek mellett meg van kábé 10 ilyen tantárgy, hogy fafaragás, meg rajz, meg kézenállás, meg ilyenek. Eddig minden nagyon gromek.

Nincsenek jegyek, félévkor és év végén írásos értékelést kapnak minden tantárgyból. Ma nagy büszkén mutatta, hogy azt írták neki az angolra, hogy növekvő szorgalommal vesz részt az órán és jól fejlődik (kb. valami ilyesmi). A többit nem akarta, hogy megnézzem, de egy kicsit meg igen, úgyhogy végül csak megnéztem. Magyar nyelv és irodalom: Írásban nem értékelhető. Ennyi.

- Oké, - kérdezem tőle - de akkor miért nem értékelnek szóban?

- Ja nem, ez nem azt jelenti, csak azt, hogy nem ment.

- Nem ment az irodalom?

- De az igen, az a másik, a... mi a neve... a nyelvtan nem.

Hát jó. (Még mindig nem értem miért egyenlő az írásban nem értékelhető azzal, hogy a tanítványom irodalomból mondjuk középszar, nyelvtanból meg reménytelen.) Történelem: A jegyzeteléssel voltak gondok (duh!), ezért sok lemaradása van. Írásban nem értékelhető. (Hát ez marha meglepő, nem tud jegyzetelni a diszlexiás és lemarad, de megint ez az írásban nem értékelhető, hát könyörgöm kérdezzétek már szóban!!!)

- Na ezzel mi van? - kérdem.

- Hát nem vagyok jó az évszámokból, meg leginkább az van, hogy én nem tudom elolvasni amit ő ír, ő meg azt, amit én.

- Aha.

- Meg nem is tanulok.

- Aha, szóval ez inkább azt jelenti, hogy jobb, ha nem értékelem?

- Igen -nevet- inkább nem írt oda semmit.

Király. Német nyelv: Differenciált oktatást igényel, írásban nem értékelhető. Hát ez már mindennek a teteje, oké, értem, nem tud írni, de lépjünk már ezen túl. A szokásos párbeszéd következik.

- És ez a német?

- Áááááá - megint nevet - hát az nekem nem megy, úgyhogy inkább nem akarta odaírni, hogy szar vagyok.

Itt megkérdezem, hogy miért nem megy, jön egy hosszú sztori az előző tanárról, meg a mostaniról, elosztom kettővel amit mond, a lényeg, hogy ő valahol az elején elvesztette a fonalat és azóta sem találja, és egyáltalán nem érti a feladatokat sem amiket a többiek csinálnak.

Szóval ez van. Azért a kedvencem mégis a német, mert oké, hogy differenciált oktatást igényel, de megkapja? És a többi órán, könyörgöm, ha a gyerek nem tud jegyzetelni, akkor az nem derül ki maximum két hét alatt? És ha kiderül, akkor nem lehet, hogy valahogy változtatni kellene? Mondjuk felveszi diktafonnal. Vagy lefotózza a táblát. Vagy belevési kőbe rovásírással, hát mit tudom én.

Rohadtul utálom ezt a kifejezést, hogy nem értékelhető. Mindig van, ami értékelhető. Lehet, hogy szar, de értékelhető. Volt már egy pár érdekes gyerek a kezem alatt, tényleg volt olyan is, akire azt mondtam, hogy aranyapám, ha annyit mondasz nekem angolul, hogy oké, így, ahogy magyarul van, hagyjuk a kiejtést, csak tudjad utánam mondani, hogy oké, iszonyatosan boldog leszek, meg te is az lehetsz. Azt is tudom, hogy a diszlexiás, diszgráfiás, mindegy, hogy milyen tanulási zavaros gyerekek egy része (nagy része? tényleg nem tudom...) pontosan tudja, hogy hogyan lehet bebújni a cimke mögé és azt mondani, hogy ja, én nem tudok írni, én nem tudom elolvasni, nekem felmentésem van, nekem már születésemkor megmondták, hogy sosem fogok tudni írni (se), úgyhogy ne is próbáljam, aztán ezért nem is próbáltam inkább.....ésatöbbiésatöbbiésatöbbi. Ilyenkor én mindig azt mondtam nekik, hogy oké fiam, hogy leírni nem tudod, de azért hallani hallod, nem? Kimondani ki tudod, nem? Na, akkor essél neki.

A lényeg: tarthatatlannak és felháborítónak tartom azt, hogy nincs differenciálás. A többségi iskolában nincs - oké, elfogadom. (A fenét, nem fogadom el, de megszoktam.) De hogy egy Waldorfban se legyen, az elszomorító. Tarthatatlannak és felháborítónak tartom, hogy mivel a tanárok nem tudnak vagy nem akarnak (nem akarok senkit bántani, szóval mondjuk azt, hogy nincs módjuk rá) a megszokottól eltérő eszközökkel tanítani, de azt azért már tudják, hogy egy diszes gyerekkel csínján kell bánni, inkább bebújnak e mögé az üres frázis mögé, hogy írásban nem értékelhető. Ez tök jó, a gyerek nem fog reklamálni, a szülő nem fog reklamálni, ő semmi rosszat nem írt és nem is fog mondani, mindenki le van védve, wink-wink, nudge-nudge, csak éppen a gyerek úgy jön ki az iskolából, hogy egy tehetetlen, béna, tudatlan senki lesz, aki nem érti majd, hogy miért nem vették fel az egyetemre, ha meg felvették, akkor ott miért nem kaphat mindenből felmentést, mert addigra már megszokta, hogy neki az égvilágon semmit, de semmit nem kell csinálni a közoktatási intézményekben, mert ő írásban nem értékelhető. Ha szerencséje van, ott is szociálisan érzékeny tanári karra (vagy elég határozott esélyegyenlőségi biztosra) akad, akik asszisztálnak majd ahhoz, hogy valahogy diplomát szerezzen, negyedannyi tudással vagy erőfeszítéssel, mint a nem diszes társai és hajrá! Legyen közgazdász úgy, hogy az életében egy értelmes mondatot nem kellett leírnia vagy úgy, hogy nem beszél semmilyen idegen nyelvet semmilyen szinten, hiszen az alól is kapott felmentést.

Most biztos nagyon kegyetlennek hangzom, pedig aki olvassa ezt a blogot, tudhatja, hogy semmi más nem hoz annyira lázba, mint az, hogy mindenkinek mindent lehessen, mindenkiből kihozzuk a legtöbbet, hogy senkinek ne mondjuk, hogy úgyse fog sikerülni. De miért nem lehet kihozni ezekből a gyerekekből is a maximumot? Nem tudod leírni? Hát ne írd le, vedd fel. Nem tudsz olvasni? Ne olvasd el, nézd meg filmen, vagy szkenneld be, használj szövegfelolvasó programot, vagy mondja fel neked anyukád diktafonra, vagy mittudomén. Hát érdekel engem, hogy hogyan jut információhoz?! Dehogy érdekel, az a lényeg, hogy a vége az legyen, hogy ha azt mondom, hogy Battle of Hastings, akkor tudja, hogy 1066 és hogy ezt azért tudja mert lefestette vagy mert a nagymamája keresztöltéssel belehímezte az alkarjába, az az eredmény szempontjából teljesen mindegy. (Tényleg nem akarok ilyet mondani, hogy mondja fel neki a tanár, bár mondjuk akkor lehetne teljesen biztos abban, hogy jót tanul meg a gyerek, de azért legyünk reálisak.) Persze, ha lefotózza azt, amit az órán a táblára írok, akkor nem fog jegyzetelni, hanem hülyéskedni fog. Hát igen, ha csak az foglalja le a gyereket az órán, hogy mozgatjuk a kezét, akkor tényleg ez fog történni. De mondjuk ha két hexameter között mond a tanár valami vicceset, akkor lehet, hogy nem fog a gyerek unatkozni. (Persze az is lehet, hogy igen, a végeredmény szempontjából ez megint teljesen lényegtelen.)

És mint általában, most is elvesztettem a saját fonalam és fogalmam sincs, hogy hová akartam ezt az egész ömlengést kifuttatni, de azt hiszem, hogy talán oda, hogy lécci, tanárok, ne csináljátok azt, hogy bejön a diszes, rájöttök, hogy nála az nem fog menni, ami a többinél, de nem tudjátok, hogy mit kellene csinálni, vagy tudjátok, de az olyan bonyi, úgyhogy inkább csak hagyjátok ülni, aztán persze nem tud semmit és akkor adtok neki egy kettest vagy egy írásban nem értékelhetőt, hogy senkinek ne essen bántódása. Hanem, tanárok, lécci csináljátok már azt, hogy kicsit odafigyeltek rá és megnézitek, hogy hogyan tudna mégiscsak ő tanulni, segítsetek neki megtalálni a módját, és ha megvan a módja, akkor lécci tapossátok már ki a belét, ha nem tanul meg lusta és lécci kurvára buktassátok már meg, mint az összes többit, aki nem tanul de nincs szakértői véleménye. Ezt hívják esélyegyenlőségnek ugyanis.

Szerző: krupecka  2013.01.23. 18:49 Szólj hozzá!

Címkék: esélyegyenlőség tanulásmódszertan nem értékelhető

Nagyon érdekes dolog ez a nyelvtanítás. Az egy dolog, hogy olyan frankó dolgokkal kell foglalkoznom, hogy olyan videókat keresek, amikből ezt vagy azt megtanulhatják az emberek vagy online szógyakorló feladatokat gyártok, meg ilyesmi, mindezt olyan közegben, ahol nincs se hülye főnököm, se hülye beosztottam, csak végtelen mennyiségű kávé. Ami viszont ennél is érdekesebb az az, hogy az elmúlt kábé 6 hónap után rá kellett jönnöm arra, hogy a jelenleg működő angol tanárok 75%-nál már csak azért is jobbak vagyunk, mert nem nézzük hülyének azt az embert, aki leül velünk szembe. Olyan sztorikat hallunk egy-egy felmérés során arról, hogy egyrészt a bicska kinyílik a zsebünkben a sok alázástól, rohadékoskodástól, de mondjuk legfőképpen attól, hogy a közoktatásban dolgozó tanárok némelyike mennyire utál dolgozni, másrészt nem értjük azt a fajta korlátoltságot és arroganciát, ami még 2012-ben is arra vezet egy tanárt, hogy egy-egy diákot teljesen leírjon, a tudására rálegyintsen és az erőfeszítéseit figyelmen kívül hagyja.

A másik megdöbbentő dolog az, hogy a hozzánk fordulók milyen véleménnyel vannak saját magukról illetve mennyire leegyszerűsítve gondolkodnak a saját teljesítményükről. Én szar vagyok ebben, nekem nincs nyelvérzékem (személyes kedvencem), nekem nem megy ez, én ezt sosem értettem/értem/fogom érteni (egyik vagy mindegyik verzió), na ez az amit sose tudtam, már ezt is tudnom kellene, én nem fejlődök semmit, én nem tudok angolul. Én szar vagyok angolból és ez az életemnek egy megváltoztathatatlan alaptézise. Persze, ugrálhatsz itt, meg csinálhatsz úgy, mintha ügyes lennék, de én akkor is tudom, hogy béna vagyok.

Bejön az ember, sosem tudott egy szót sem angolul, 3 hónap múlva már el tudja mesélni, hogy mit csinált a hétvégén, bármilyen szituációban tud segítséget kérni és minden órán legalább ötször elmondja, hogy ő mekkora hülye, mekkora barom és miért nem tudja megtanulni. Mit nem tudsz megtanulni? - kérdezem, - nézd már ezt is tudod, azt is tudod - mondom. Ja, igen, igen, egy kicsit felfogja, kicsit örül, következő órán megint önbarmozik.

Bejön a lány, olyan folyékonyan beszél, hogy nem lehet közbeszólni, egyáltalán semmilyen nyelvtant nem használ, igeidőknek még csak írmagja sincs, a prepozíciók már sírva elmenekültek valahová, ahol jobban bánnak velük. Eltelik 4 alkalom (4!), hát ez nem igaz, valamiért én sosem tudom használni ezt a past perfectet, nem tudom miért megy. Ránézek nagy szemekkel, hogy figyeljél már kicsi lány, besétáltál ide egy hónapja és konkrétan semmilyen igeidőt nem használtál, most használsz kettőt. Ne gyere nekem azzal, hogy mi nem megy, azt nézzed, hogy mi megy. Különben is past perfect, de komolyan, a leedsi lakosság 25%-azt sem tudja, hogy mi az. A végtelenségig lehetne folytatni a sort azokkal, akik az első 6 alkalommal minden mondatot it-tel kezdtek, de már nem, vagy 3 hónapba telt, amíg elszakadtak a no any problem kifejezéstől vagy abbahagyták az i don't know to swimezést. De nekik sem megy ám, ők is tök bénák.

Az van, hogy az ember egyrészt hajlamos nagyon egyszerűen, sablonosan gondolkodni magáról (én kedves vagyok én vidám vagyok én barátságos vagyok), másrészt ez a fajta self-concept megingathatatlannak látszik. Ha  az ő identitásának része az, hogy ő nem kompetens angolból vagy tök égő ahogy beszél, akkor nehezen fogja észrevenni azt, ha ez már nem igaz, ha már lehet, hogy néha/sokszor kompetens vagy a legtöbb helyzetben már egyáltalán nem égő.

Megtanítani valaki angolul nem egy nagy dolog. Megváltoztatni ezt a self-conceptet, azt, hogy a személyiségének olyannyira szerves része az, hogy nem beszél jól angolul, hogy enélkül nem tudja elképzelni az életét - ez már nagyobb kihívás. Átalakítani a mit nem tudok kérdését arra, hogy mit tudok. Levenni a bokszkesztyűt a kezekről, ha nyelvtanról esik szó. Rászólni, megrázni, letolni, sokkolni, kiforgatni a kis világát a négy sarkából, a fülébe ordítani, hogy HELLÓÓÓÓÓÓ, NYUGIIIIIII, NINCS SEMMI GÁÁÁÁÁÁÁZ!!!!! 

Van egy barátom, állandóan azt mondja: el kell hinni. Persze csak ilyen helyzetekben használja, mint - Pocsó, szerinted tényleg fel tudunk mászni egy gumiszandálban erre a 23 méteres függőleges sziklafalra? - Miért ne? El kell hinni. De szerintem tök igaza van, el kell hinni. Csak az a nehéz benne, hogy nemcsak nekünk.

Szerző: krupecka  2012.11.06. 21:37 Szólj hozzá!

Címkék: identitás el kell hinni self-concept

pestees6_1340183529.png_392x447

posztmodern versike ismeretlen szerzőtől kisgyerekpóló szívénél elhelyezve szépen:

minibox csapat,

megálítatlan erő

kicsi krapekoknak

fiatal még az idő (úgyhogy)

adjá egy vonalzót

(hogy csináljak gyorsan 4 csíkot. persze ez nincs ám benne.)

Szerző: krupecka  2012.06.26. 10:00 Szólj hozzá!

Címkék: pestees posztmodern versike minibox

img_20120618_124033_1340183156.jpg_2592x1944

Angliaváros, tessék. Még focicsapata is van, '68-ban alakult. Vagy 68-as játékos. Vagy 68 albatrosz.

Ez vajon abban az országban van, ahol a (hülye angolok) angol hülyék laknak?

Szerző: krupecka  2012.06.20. 11:09 Szólj hozzá!

Címkék: anglia foci pestees

őrült nagy kínlódások során megszületett életünk első plakátja, életünk első hirdetése és erre azért vagyunk különösen büszkék, mert így is lehetett volna:

1. kiadjuk a fotósoppos csávónak az ukázt, hogy gyártsa le

2. százháromszor beszélünk telefonon, hogy mi ne legyen olyan mégsem, mint ahogy azt megbeszéltük

3. további százháromszor azért, hogy mi nem tetszik azon, amit csinált

4. majd több ízben megszégyenítjük és ócsároljuk a munkáját, hogy aztán kettőszáz forinttal kevesebbet pengessünk a végén

5. megkapjuk, szép, kicsengetjük

de így volt:

1. legyártott Viktor egy verziót (nem tetszett nekem, mit nem tetszett, azt hittem, rosszul látok)

2. legyártottam én egy verziót (nem tetszett Viktornak, nem utálta, de vinnyogva azt mondta neeeeeeeeeeeeem teeeetsziiiik)

3. megkérdeztünk egy harmadik embert, akinek egyik sem tetszett igazán, de elmondta, hogy mi jó bennük

4. leültünk, hogy létrehozzuk Az Igazit

5. 6 és fél órán át szarakodtunk (wordben, szövegdobozokkal !!!! szánalom), mikor rájöttünk, hogy a kép, amit hónapok kutatása után ítéltünk a legjobbnak egy kalap szar és teljesen céltalan

6. jó, de akkor most mi a retek lesz rajta? bicikli? turulmadár? csirkepaprikás?

7. Viktor véletlenül rossz helyre kattintott és betette háttérnek a logót

8. innen már egyszerű volt és most miénk a real mccoy.

tessék szeretni, mert a mi gyerekünk. íme:

 

 

Szerző: krupecka  2012.05.26. 01:01 Szólj hozzá!

Címkék: hirdetés csináld magad plakát az igazi nyári intenzív angol tanfolyam

 Hála a Kínai Népköztársaság megállíthatatlanul fejlődő gazdaságának, sorozatomat folyamatosan bővíthetem. Megjegyzem a designer itt finoman rátapintott a kezdő nyelvtanulók egyik jellegzetes hibájára. Feltételezem, hogy a gyártó Feliratkészítő Osztálya nem a levegőbe beszél, a zsiráfviselet valóban boldoggá tesz.

Szerző: krupecka  2012.05.15. 07:17 Szólj hozzá!

Címkék: zsiráf pólók giraffe pestees

 1. Először is mindenkinek köszönjük, aki kitöltötte, annak meg duplán, aki még az egyéb meg a végeegyéb rovatokba is írt. Hála Istennek a legtöbben nem azt írták, hogy jobb, ha bele sem vágunk, hanem azt, hogy sok sikert, meg hasonló szép dolgokat. újraköszi.

2. Mivel ez a kérdőív távolról sem volt tudományos alapokra helyezve (ezért nem is volt benne nem tudom/nincs válasz meg egyéb ilyen opció), ezért most hanyagolnánk a szignifikanciát, a faktoranalízist, meg ilyesmit. Egyébként végül 287-en töltöttétek ki - van olyan PhD hallgató, aki ölne egy ilyen nagyságú mintáért. 

3. Eredmények. rettegtünk, hogy most kiderül, hogy felfuvalkodott hólyagok vagyunk, akik azt hiszik, hogy mindenki más rossz, ők pedig jók, de kiderült, hogy (bár valóban felfuvalkodott hólyagok vagyunk) nagyrészt igazak a feltevéseink. A legtöbb ember magántanártól szeret tanulni, a nyelviskolák csak a második helyen állnak, aztán jön a külföld. Azoknak, akik jártak már valaha nyelviskolába, majdnem a fele elégedtel volt vele, főleg azért mert unalmas volt, nem volt hatékony, nem volt eléggé személyre szabott, de a legtöbben azt írták, hogy a csoport többi tagja volt lusta/hülye/lustahülye/hülyelusta és ezért nem jutottak egyről a kettőre. Aminek szintén örültünk, az az hogy szerintetek nagyon sok múlik a tanáron és ha jó fej, ha motivál, ha van spark a tanár és a diák között, akkor eredményes lesz a tanulás. Az meg hogy még az új módszereket is szívesen beveszi az emberek gyenge gyomra már csak hab a diétás orosz krémtortán.

4. valaki ezt írta: Például nekem minden tanár azt mondta, hogy soha egy nyelven se fogok megtanulni … most viszont azt veszem észre, h viszonylag könnyen tanulok nyelvet és élvezem is.

na, mi azért indítottuk el ezt a vállalkozást, hogy megpróbáljuk helyrehozni az ilyen Minden Tanárok által okozott károkat. és ezúton is üzennénk nekik, hogy szégyelljék magukat.

Szerző: krupecka  2012.03.06. 22:41 1 komment

Címkék: orosz kérdőív krémtorta

jó ideje figyelgetem (de gondolom nemcsak én) milyen baromságok vannak az ún. divatos pólókra írva. (azt most hagyjuk, hogy a kedvenc, mosogatóronggyá nyúlt halványrózsaszín szitapólómon is a FRETIME ENTERTAINMENTIN felirat állt.)

a két gyerek új távlatokat nyitott meg és észre kellett vennem, hogy vannak az ártatlan feliratos pólók (pulcsik, kardigánok, mittudomén), az ilyeneken a gyerek általában az 52-es játékos egy képzeletbeli focicsapatban, 94es a kosárban, 37-es baseballban és kivétel nélkül mindig top pléjer vagy csempiön. Vagy az ilyenek, mint amit például ma fedeztem fel, egy dinós pólón az állt: LM 01. Na ez aztán bármi lehet, valószínűleg egy szupertitkos páneurópai non-governmental titkosszolgálat, melynek a tagjai (szigorúan 1 és 3 év közöttiek) ezzel a pólóval azonosítják egymást. Aztán vannak a totálhülye (=kártékony) ruhadarabok is, erre szimplán értelmetlen vagy elírt dolgok vannak írva, ezeket be kellene tiltani, mert bár az óvodában biztosan kevés gyerek tartja cikinek, semmi hasznuk sincs. Esztétikailag nulla, nyelvileg zéró.

Én pl. sosem veszek feliratos pólót a gyereknek, hacsak nem az van ráírva, hogy el pueblo unido jamás será vencido vagy valami ilyesmi. Anyám viszont igen, és bár eléggé szeretem őt (jelenleg pont nem de általában igen), azt látni kell, hogy ha halmazokkal ábrázolnánk, hogy mi tartozik nála a “jó kis póló” halmazba és mi nálam, akkor a két halmaz metszete szabad szemmel kevéssé lenne látható.

Ezennel új sorozatot indítok PesTees néven, de persze nemcsak pólók leszenek benne, mert az úgy túl egyértelmű lenne. Jöjjön hát két póló és egy ágynemű.

numero uno.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

jó, hát fogalmam sincs, hogy ez mit jelenthet, valami a jó emberek seggével, i suppose.

ezt az ujjáról fotóztam, de a mellkasán is van, nagyobbal és egy kisfiú áll mögötte hüjeszemüvegben, akinek a lábához még az van írva: revolution. biztosan valamilyen nyelvi.

numero due.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

auchan katalógus. NEW SCHOOL, DOL SCHOOL.

spread the word.

numero tre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezt a flanel anyagból készült ágyneműhuzatot az én drága édes nagynéném varrta a kisebbik fiamnak. Én őt annyira szeretem, hogy ha szarmintás huzatot varrt volna vagy én kicsi pónimosat, akkor is használnám. Ezen macik vannak meg hasonszőrűek, meg ez a kétsoros, ami első ránézésre Keats lehet. Legfeljebb Tennyson.

Szerző: krupecka  2012.03.05. 11:00 Szólj hozzá!

Címkék: a angol break feliratok pólók helytelen gimme pestees

 Napok óta azon kínlódunk, hogy milyen szöveget írjunk a szórólapunkra (amit mi poszternek hívunk, mert akkora lesz). Eleve itt az első kérdés, hogy tegezzünk-e vagy magázzunk? Semmit nem utálok jobban, mint a bratyizást, nekem ne akarjon valaki rögtön a legjobb haverom lenni. Emlékszem mennyire fel voltam háborodva, mikor az IKEA megnyílt Magyarországon és nekiálltak engem letegezni, mint vásárlót. Akkor azt gondoltam, hogy meg vannak ezek őrülve, oké, hogy Svédországban mindenki tegez mindenkit (bár van magázás, de nem használják, annak idején a Svédországban élő barátom úgy fogalmazott, hogy a királynőt azért valószínűleg magázná, de az alatt senkit sem). Aztán megszoktam, most már fel sem tűnik. Pedig minden más áruház, szolgáltatás, anyámkínja magázva szól az emberhez, természetes, nem bratyizunk, lásd fent.

A gond az, hogy mi nem akarunk szolgáltatni. A honlapunkon is az áll: szolgáltatás és árak. De mi nem akarunk szolgáltatni és komolyan, ha tehetnénk, még pénzt se kérnénk érte. Magázva viszont csak olyan szövegeket bírunk összeeszkábálni, mintha linóleumot vagy hashajtót próbálnánk eladni. Garantáltan megszabadítjuk lábgombájától 2 héten belül. Modoros, mesterkélt, aaarrrrgh.

A másik, hogy azt, amit egész életünkben csináltunk, amit áprilisban a csakazértis!ban is csinálni akarunk, nem lehet leírni 5-6 hangzatos frázissal vagy hívószóval. Hogy a francba írjam rá egy plakátra anélkül, hogy sablonos legyen, hogy nálunk nyugi van, lazaság van, para nincs, bármi pálya, minden jöhet, semmi sem gáz. Ha valakinek szar napja van, elmegyünk vele sörözni vagy főzünk neki egy kávét. Ha szép az idő, elmegyünk sétálni, kb. 3 perc a Templom tér és annál jobb eszközt, mint az embereket nézni a present continuous megtanulásához el sem lehet képzelni. Vagy azt sem mondhatjuk, hogy nálunk nincs nyelvtan tanulás, csak beszéd. Van, akinek tök nem jön be, hogy mindig csak beszéljen, úgy érzi, hogy akkor nem tanult semmit, sőt, vannak kifejezetten táblázatfüggők is, amíg valami nincs táblázatban, addig az nem is létezik. (Valószínűleg ilyen lehetett Gérnyi Andris tanítványa is a cd-vel.) Hát ki vagyok én, hogy megfosszam ettől az örömtől?! Úgy berakom neki táblázatba az angolt, hogy olyat még nem látott. És nem azért mosolygunk valakire, mert az óra végén otthagyja a lóvét, hanem mert mi ilyen hippi brigád vagyunk, szeretjük az embereket.

A harmadik az, hogy annyira sablonosan, elcsépelten, lerágott csontan, klisén lehet csak fogalmazni egy ilyen szórólapposzterplakáton, hogy az embernek hányingere lesz tőle. A mai nap végére úgy éreztem, hogy ha még egyszer ki kell mondanom, el kell olvasnom vagy le kell írnom, hogy nyelvoktatás, biztosan elhányom magam. Vagy tanuló. Úristen, tanuló, diák, tanítvány, hát mi vagyok én, Yoda mester vagy az ifjú Werther? Egyénre szabott, kiscsoportos, szuperhatékony, élvezetes, rugalmas, a tanuló igényeit kielégítő blablablablablablablabla (van egy nagyon jó barátnőm, aki annyira tudott unatkozni az órákon az egyetemen, hogy emlékszem, egyszer egy Pre-rafaeliták szemináriumon kinyitotta a füzetét és amíg az óra tartott - 90 perc - csak annyit írt egymás után, gyöngy betűkkel, hogy blablablabla.... rengeteg oldalt teleírt. az óra végén becsukta a füzetet és eltette a tollát.) Hiába vagyunk rugalmasak, ha mindenki ezt írja, hiába vagyunk egyénre szabottak, ha mindenki ezt ígéri. Hogyan lehet azt leírni, hogy figyelj, szerintem gyere el, mert marha jól fogod érezni magad, mert tökre viccesek vagyunk és még baromi jó tanárok is? Eleve, aki olyat ír magáról, hogy vicces, az a tapasztalataim szerint egészen biztosan nem az. De mégis kellene, hogy legyen valami frappáns módja annak, hogy leírjuk, hogy mit csinálunk, nem lehet elvárni mindenkitől, hogy oldalnyi magyarázatokat olvasson a weboldalunkon vagy a sztorikból próbálja meg kihámozni, hogy mi az ábra itta blogon. 

Jó, hát tényleg az lesz, hogy valami teljesen nonszensz hülyeséget fogunk ráírni azokra a papírokra, aztán lesz, ami lesz. Az IKEÁnak bejött.

Szerző: krupecka  2012.03.02. 00:51 Szólj hozzá!

Címkék: reklám klisé mit csinálunk

Gimnáziumi igazgatónk, Heltai Miklós Igazgató Úr feszt azzal heccelte a diákokat, hogy a pestieket vidékieknek hívta. A gimnázium Gödöllőn volt, rengetegen jártak oda Budapestről meg más vidéki városból is és őket Heltai Igazgató Úr mind vidékizte. Először nem értettük miről beszél, de aztán hozzászoktunk. (Na nem tudom mit volt úgy oda Gödöllőre, mikor ő meg péceli volt :) Persze közben meg tudom, mert Gödöllő imádnivaló hely volt, bár akkoriban két helyen lehetett vásárolni: az Áruházban és a Korall Üzletközpontban. És a második volt a rosszabb.

A tegnapi business meeting témája az volt, hogy miért is jó másnak az, hogy mi Budaörsön vagyunk. Ha valaki hall az ötletünkről meg a tanítás másféle megközelítéséről, az elő reakciója egyértelműen az, hogy de jó! király! csináljátok! végre! Mikor aztán meghallja, hogy Budaörsön leszünk, a következő reakció rendszerint az, hogy jaj, de kár! nem jönnétek be? Az nekem messze van...

Miért van ez? Mert hiába lakunk Budapest határain kívül, mindketten Budapestre járunk dolgozni, így nagy eséllyel budapestiekkel osztjuk meg az ötleteinket. De nincs olyan nap amikor dolgozom, hogy ne gondoljam azt: mire jó az, hogy az emberek 80 kilométert utaznak munkába és vissza? Miért kell a tanítványaimnak Kiskunhalasról, Pettendről, Szegedről, Petőfibányáról Budapestre járni iskolába? Miért van az, hogy ha valaki Érden lakik, akkor ott alszik ugyan, de focizni Csepelre jár, iskolába Zuglóba, nyelvórára Lipótvárosba, bulizni meg a Terézvárosba? (Persze tudom, hogy miért, a kérdés pusztán költői.)

Arra gondoltunk, hogy játsszuk most azt, hogy végre-valahára elengedjük Budapest kezét és megpróbálunk javítani a vidéki helyzeten, ha nem is óriási mértékben, de legalább egy kicsit. Kedves budakesziek, törökbálintiak, budaörsiek, diósdiak, érdiek! Jelentjük, mi kijöttünk.

Csend lesz és kert és télen forró, nyáron meg jeges tea. Esküszöm veszünk egy kanárit is.

 

 

Szerző: krupecka  2012.02.27. 17:01 Szólj hozzá!

Címkék: budaörs vidék vidéki kanári

 ez főleg azért jó, mert ez végre lehet blog.

Egyszer egy esti órán drága Gérnyi Andris kollégám állt szemben egy tanítványával a Dover Király utcai fióktelepén és a hölgy igen feldúltan ezt a kérdést szegezte Andrisnak:

- Miért nem lehet az angolt rátenni egy cd-re? (a biztonság és a nyomaték kedvéért még egyszer megismételte, miért nem lehet rátenni a angolt egy cd-re?)

Van ez a remek szó az angolban: puzzled. Na ilyen kifejezés volt Andris arcán és válaszolni persze nem tudott.

Azóta sokszor eszembe jut a hölgy a zseniális ötletével és bár nekem felkopna az állam, sokan nagyon jól járnának, ha végre valaki rátenné az angolt egy cd-re

Szerző: krupecka  2012.02.24. 08:15 Szólj hozzá!

Címkék: cd andris gérnyi

 Bár Viktor kettőnk közül a Nagy Összefoglaló, mégis úgy érzem, eljött az idő, hogy tisztázzuk, mi is ez az egész. Előre szólok, hogy mindenből csak egy kicsi lesz benne, úgyhogy igazából semmi sem, de azért tessék próbálni követni. (Akit a sztori nem érdekel, csak az, hogy mi a hitvallásunk, az ugorjon az utolsó bekezdéshez :) 

Volt nekem régen egy csoportom, amikor még a Dover nyelviskolában dolgoztam (ezúton is csókoltatom Dohár Pétert és Verasztó Lajost), amelyik 10 munkanélküliből állt, akik sok idejük lévén megpróbáltak a nulláról eljutni az alapfokig 100 óra alatt. Ez a csoport olyan volt, hogy elmondtam egy nyelvtant, megértették, gyakoroltuk, ment, kipipáltuk, mentünk tovább. A 100 óra alatt azt hiszem három Headwayt végeztünk ki és mindig minden ment. A szavakat tudták, a nyelvtant elsőre megértették, kedvesek voltak, lelkesek, édesek és a végén úgy tették le az alapfokú nyelvvizsgát, hogy sajnáltuk, hogy nem középfokra mentek. Sikersztori, nemdebár.

És akkor most jöjjön a teljes igazság: 10 emberből 7 tényleg olyan volt, mint ahogy leírtam, két lány volt, akinek nehezebben ment a dolog, de azért nagy nehezen tartották a tempót és egy hölgy, aki igazából a kezdeteknél elvesztette a fonalat és hiába segítettük lehetőségeink szerint, végig csak loholt a csoport után, de szegény mindig csak a távolodó hátakat látta. Sajnos egy nyelviskolai csoportban, ahol mindenki ugyanannyit fizet az időért, amit az órán tölt, nincs idő, nincs lehetőség arra, hogy ha kell, 8 héten keresztül magyarázzuk a jelen időket és tizenkét különböző módon gyakoroljuk a szókincset, hogy rögzüljön. És akkor az állami intézményekről ne is beszéljünk, legyen elég annyi, hogy 26 fő x 45 perc ≠ eredmény.

A csakazértis! azokról az emberekről szól, akiknek nehezebben vagy lassabban megy az angol tanulás, igazából mindegy, hogy miért. Lehet, hogy valaki elvette a kedvük. Lehet, hogy sosem volt igazán kedvük. Lehet, hogy olvasni kellett, amikor inkább beszéltek volna, hallgatni, mikor olvastak volna, lehet, hogy egyáltalán nem csináltak még olyan feladatot nyelvórán, ami egy kicsit is lázba hozta volna őket. Lehet, hogy azt, amit más másodikra megért, ők csak hetedjére értik meg, csak senkivel nem jutottak el a hetedikig.

Mi azt valljuk, hogy mindenkit meg lehet tanítani angolul, igaz az, hogy mennyire és hogy mennyi idő alatt, egyénenként nagyon különböző. De a lehetőség ott van, csak meg kell találni a módját, mert mindenkihez el lehet jutni valahogy. A nyelviskolába (hívjuk most így, bár ez nem egy hagyományos értelemben vett nyelvoktató intézmény lesz), amit áprilistól indítunk, olyan embereket várunk, akik már sokszor nekirugaszkodtak az angolnak, de mindig abba is hagyták, és azokat, akik tanultak és tudnak is, de valamiért mindig megakadnak egy szinten és sehogy sem sikerül továbblépniük, és azokat is, akik tanulnak valamilyen intézményben, de úgy érzik,hogy nem úgy, ahogyan az nekik kellene, és azokat, akik szerint az angol tanulás hülyeség, de muszáj, és főleg azokat, akik - tévesen - azt hiszik, hogy ők soha nem fognak megtanulni angolul. Majd mi bebizonyítjuk, hogy de.

 

Szerző: krupecka  2012.02.16. 00:18 Szólj hozzá!

Címkék: nyelvtanulás hitvallás sikeresség sikertelenség

 Biztosan sokan látták ezt a filmet az isteni Meg Ryannel és a megkérdőjelezhető szépségű Billy Crystallel. Az más kérdés persze, hogy emlékeznek-e még rá, hiszen nem egy filmtörténeti remekmű, de nagyon kedves. Szóval van ez a csaj, Sally, meg van ez a csávó, Harry és ők elválaszthatatlan jó barátok lesznek, aztán meg szerelmesek egymásba, aztán félnek, hogy jaj mi lesz így, de aztán rájönnek, hogy ez mégis jó és aztán ők már örökké egymáséi maradnak. Illetve a film végéig mindenképpen.

Velünk ugyanez történt Viktorral, azzal a különbséggel, hogy csak a jó részek voltak benne, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy nagyvonalúan kihagytuk azt az étape-ot, amikor megpróbálunk szerelmespárként funkcionálni, így a mi sztorink happy beginning és happy end: jó barátok voltunk és jó barátok vagyunk. Azoknak, akik nem hisznek a fiú-lány barátságban - meg hát a történeti hitelesség kedvéért - elmondom, hogy volt egy esős áprilisi nap, amikor mindketten úgy éreztük, hogy sokkal célravezetőbb együtt röhögni két kávé mellett egy szobában az Amerikai úton, mint órát tartani bárhol, úgyhogy gyorsan le is mondtuk az összes óránkat és nem mentünk sehová. (Gondolom ez a pénz később nagyon hiányzott.) Na ezen a délutánon Viktor annyit kérdezett: "nem szexelünk?", de meglehetősen erőtlen volt már maga a kérdés is. Én annyit mondtam: nem. A mi vonzalmunk (vagy nem) ennyiben kimerült és azóta is a legjobb barátok vagyunk vagy nem is tudom, talán testvérek. Vagy a testvér nem több egy barátnál? Mindegy is talán. És ami a legfontosabb, olyan barátok, akik néha több ezer kilométerre laktak egymástól, mégis mindig ott voltak egymásnak. Ja nem, ami tényleg a legfontosabb, hogy olyan barátok, akik újra és újra, illetve hát inkább örökkénagyon inspirálják egymást. Olyannyira, hogy végül is, röpke 7 év szarakodás után csak belevágnak valamibe együtt.

Hogy ez hogy jön a nyelvtanításhoz? Hát sehogy, csak úgy elmondtam.

Szerző: krupecka  2012.02.13. 06:48 Szólj hozzá!

Címkék: end viktor barátság testvér happy

 Mi szeretjük a listákat. A listák jók. A mai napig, ha beszélünk egymással, elhangzik egyszer-kétszer ilyesmi, hogy "szerinted ez mennyire jó ötlet? a. nagyon, b. kicsit, c. nem, (d. de igen)" - hát kár, hogy ez nem az én poénom eredetileg. Szóval ez a blog arról fog szólni, hogy

a. milyen gátakat küzdenek le emberek ahhoz, hogy nyelvet tanuljanak

b. hogyan próbálunk nekik segíteni ebben

c. vicces sztorik a nyelvtanításról

d. szórakoztató anekdoták rólunk (mert mi nagyon jó fejek vagyunk)

e. remek, teljességgel megvalósíthatatlan ötletek kimerítő taglalása

f. elégedetlenkedés, nyavalygás, picsogás arról, hogy miért nem lehet ezeket megcsinálni

g. és ilyenek

h. meg ehhez hasonlók

Néha kicsit írunk majd az ingatlanpiacról vagy a befőzésről. Szóval nemcsak nyelvtanulás lesz. De azért főleg az.

Szerző: krupecka  2012.02.13. 06:23 1 komment

Címkék: nyelvtanulás csakazértis nyelvoktatás

süti beállítások módosítása