Nagyon érdekes dolog ez a nyelvtanítás. Az egy dolog, hogy olyan frankó dolgokkal kell foglalkoznom, hogy olyan videókat keresek, amikből ezt vagy azt megtanulhatják az emberek vagy online szógyakorló feladatokat gyártok, meg ilyesmi, mindezt olyan közegben, ahol nincs se hülye főnököm, se hülye beosztottam, csak végtelen mennyiségű kávé. Ami viszont ennél is érdekesebb az az, hogy az elmúlt kábé 6 hónap után rá kellett jönnöm arra, hogy a jelenleg működő angol tanárok 75%-nál már csak azért is jobbak vagyunk, mert nem nézzük hülyének azt az embert, aki leül velünk szembe. Olyan sztorikat hallunk egy-egy felmérés során arról, hogy egyrészt a bicska kinyílik a zsebünkben a sok alázástól, rohadékoskodástól, de mondjuk legfőképpen attól, hogy a közoktatásban dolgozó tanárok némelyike mennyire utál dolgozni, másrészt nem értjük azt a fajta korlátoltságot és arroganciát, ami még 2012-ben is arra vezet egy tanárt, hogy egy-egy diákot teljesen leírjon, a tudására rálegyintsen és az erőfeszítéseit figyelmen kívül hagyja.
A másik megdöbbentő dolog az, hogy a hozzánk fordulók milyen véleménnyel vannak saját magukról illetve mennyire leegyszerűsítve gondolkodnak a saját teljesítményükről. Én szar vagyok ebben, nekem nincs nyelvérzékem (személyes kedvencem), nekem nem megy ez, én ezt sosem értettem/értem/fogom érteni (egyik vagy mindegyik verzió), na ez az amit sose tudtam, már ezt is tudnom kellene, én nem fejlődök semmit, én nem tudok angolul. Én szar vagyok angolból és ez az életemnek egy megváltoztathatatlan alaptézise. Persze, ugrálhatsz itt, meg csinálhatsz úgy, mintha ügyes lennék, de én akkor is tudom, hogy béna vagyok.
Bejön az ember, sosem tudott egy szót sem angolul, 3 hónap múlva már el tudja mesélni, hogy mit csinált a hétvégén, bármilyen szituációban tud segítséget kérni és minden órán legalább ötször elmondja, hogy ő mekkora hülye, mekkora barom és miért nem tudja megtanulni. Mit nem tudsz megtanulni? - kérdezem, - nézd már ezt is tudod, azt is tudod - mondom. Ja, igen, igen, egy kicsit felfogja, kicsit örül, következő órán megint önbarmozik.
Bejön a lány, olyan folyékonyan beszél, hogy nem lehet közbeszólni, egyáltalán semmilyen nyelvtant nem használ, igeidőknek még csak írmagja sincs, a prepozíciók már sírva elmenekültek valahová, ahol jobban bánnak velük. Eltelik 4 alkalom (4!), hát ez nem igaz, valamiért én sosem tudom használni ezt a past perfectet, nem tudom miért megy. Ránézek nagy szemekkel, hogy figyeljél már kicsi lány, besétáltál ide egy hónapja és konkrétan semmilyen igeidőt nem használtál, most használsz kettőt. Ne gyere nekem azzal, hogy mi nem megy, azt nézzed, hogy mi megy. Különben is past perfect, de komolyan, a leedsi lakosság 25%-azt sem tudja, hogy mi az. A végtelenségig lehetne folytatni a sort azokkal, akik az első 6 alkalommal minden mondatot it-tel kezdtek, de már nem, vagy 3 hónapba telt, amíg elszakadtak a no any problem kifejezéstől vagy abbahagyták az i don't know to swimezést. De nekik sem megy ám, ők is tök bénák.
Az van, hogy az ember egyrészt hajlamos nagyon egyszerűen, sablonosan gondolkodni magáról (én kedves vagyok én vidám vagyok én barátságos vagyok), másrészt ez a fajta self-concept megingathatatlannak látszik. Ha az ő identitásának része az, hogy ő nem kompetens angolból vagy tök égő ahogy beszél, akkor nehezen fogja észrevenni azt, ha ez már nem igaz, ha már lehet, hogy néha/sokszor kompetens vagy a legtöbb helyzetben már egyáltalán nem égő.
Megtanítani valaki angolul nem egy nagy dolog. Megváltoztatni ezt a self-conceptet, azt, hogy a személyiségének olyannyira szerves része az, hogy nem beszél jól angolul, hogy enélkül nem tudja elképzelni az életét - ez már nagyobb kihívás. Átalakítani a mit nem tudok kérdését arra, hogy mit tudok. Levenni a bokszkesztyűt a kezekről, ha nyelvtanról esik szó. Rászólni, megrázni, letolni, sokkolni, kiforgatni a kis világát a négy sarkából, a fülébe ordítani, hogy HELLÓÓÓÓÓÓ, NYUGIIIIIII, NINCS SEMMI GÁÁÁÁÁÁÁZ!!!!!
Van egy barátom, állandóan azt mondja: el kell hinni. Persze csak ilyen helyzetekben használja, mint - Pocsó, szerinted tényleg fel tudunk mászni egy gumiszandálban erre a 23 méteres függőleges sziklafalra? - Miért ne? El kell hinni. De szerintem tök igaza van, el kell hinni. Csak az a nehéz benne, hogy nemcsak nekünk.
