őrült nagy kínlódások során megszületett életünk első plakátja, életünk első hirdetése és erre azért vagyunk különösen büszkék, mert így is lehetett volna:

1. kiadjuk a fotósoppos csávónak az ukázt, hogy gyártsa le

2. százháromszor beszélünk telefonon, hogy mi ne legyen olyan mégsem, mint ahogy azt megbeszéltük

3. további százháromszor azért, hogy mi nem tetszik azon, amit csinált

4. majd több ízben megszégyenítjük és ócsároljuk a munkáját, hogy aztán kettőszáz forinttal kevesebbet pengessünk a végén

5. megkapjuk, szép, kicsengetjük

de így volt:

1. legyártott Viktor egy verziót (nem tetszett nekem, mit nem tetszett, azt hittem, rosszul látok)

2. legyártottam én egy verziót (nem tetszett Viktornak, nem utálta, de vinnyogva azt mondta neeeeeeeeeeeeem teeeetsziiiik)

3. megkérdeztünk egy harmadik embert, akinek egyik sem tetszett igazán, de elmondta, hogy mi jó bennük

4. leültünk, hogy létrehozzuk Az Igazit

5. 6 és fél órán át szarakodtunk (wordben, szövegdobozokkal !!!! szánalom), mikor rájöttünk, hogy a kép, amit hónapok kutatása után ítéltünk a legjobbnak egy kalap szar és teljesen céltalan

6. jó, de akkor most mi a retek lesz rajta? bicikli? turulmadár? csirkepaprikás?

7. Viktor véletlenül rossz helyre kattintott és betette háttérnek a logót

8. innen már egyszerű volt és most miénk a real mccoy.

tessék szeretni, mert a mi gyerekünk. íme: