“Okés katinéni ha nem olvasa az osztáj társak szolok nekik”

-olvasom az imént a facebookon, egyik volt kedvencemtől, Palitól, akivel 5 éve nem találkoztam. Gyorsan meg is néztem ugyanitt, hogy mi lett belőle, hát pontosan az, amire számítottunk. 

Pali az egy olyan gyerek volt, akitől felnőttként is fél az ember, tudod, mikor meglátod, hogy teljesen kiszámíthatatlanul agresszív, akár 5 perc múlva hátba szúr a folyosón ha egy szarabb napján present perfecttel nyaggatod.

Az első hetemen pont abban az osztályban kellett helyettesíteni, ahová ő járt. Bemegyek az órára, bent ül 15 magatartási zavaros, hiperaktív, diszlexiás, diszgráfiás, tanulási zavaros, szociálisan/érzelmileg/kulturálisan/financiálisan/emocionálisan/geografikusan deprivált tizenéves, az egy négyzetméterre jutó bazdmegek és piercingek száma bőven 50 felett van.

Jó, nem gáz, végül is ezért jöttem ide, próbáljunk tanulni. Helyettesítek, úgyhogy csinálom, amit rám bíztak, meg így is örülök, hogy lyuk van a seggemen,úgyhogy nem újítok, hát van egy pár kemény arc, na. Az egyik Pali, akinek természetesen se könyve, se füzete, se tolla, se ceruzája, se Istene, se hazája és szerinte az angol az egy faszság, soha nem is ment, soha nem is fog, meg nem is érdekli, mert különben is egy faszság, így ezekkel a szavakkal, finomkodásnak helye nincs, miért lenne, akkor nem itt ülne, hanem a Radnótiban. Úgyhogy ő nem mond semmit, meg nem is ír semmit, nyugodtan hagyjam békén.

Jól van, fiam, mondom, akkor adj egy bármilyen füzetet, majd én leírom neked. - Leírja? - Le én. Miért, te leírod? - Én ugyan nem. - Na, akkor majd én leírom, valakinek le kell írni, különben hogy fogod megtanulni? (röhög, persze, megtanulni, lófaszt. tényleg nem finomkodik.) Leírok neki mindent az órán, ő meg néz, mint a moziban, hogy ez a nő tiszta hülye.

Másnap megint ugyanezt játszottuk, könyv még mindig nincs, de toll van meg ott van a tegnapi füzet (!!!), király, akkor Palinak én írom a cuccot. Mindig felszólítom, 20ból 20szor azt mondja, hogy ő ugyan meg nem szólal angolul, Tanárnő hagyjon már engem a picsába.

Ezt játszottuk egy hétig, nem tovább, csak egy hétig, és ami innen jön, az a leggázabb amerikai nyálfilmbe is szervesen illeszkedne, mert másnap volt könyve, harmadnap azt mondta, hogy nehogymáratanárnőírjanekemtökciki és elkezdett írni, negyedik nap már volt olyan, hogy magától megszólalt, az ötödiken talán feltette a kezét. Lehet, hogy nem is ez volt a sorrend, meg lehet, hogy nem is 5 nap volt, hanem több vagy kevesebb, nem is érdekel.

Onnantól kezdve viszont két dolog volt: Pali végül ötös lett angolból (nem ELTE Biztos Felvételi ötös, hanem Tanulásban Akadályozott Gyerekek ötös, de ötös) és ha bárki bármit beszólt nekem vagy rólam a hátam mögött, akkor az sajnos kurvára meg lett ütve.