Gimnáziumi igazgatónk, Heltai Miklós Igazgató Úr feszt azzal heccelte a diákokat, hogy a pestieket vidékieknek hívta. A gimnázium Gödöllőn volt, rengetegen jártak oda Budapestről meg más vidéki városból is és őket Heltai Igazgató Úr mind vidékizte. Először nem értettük miről beszél, de aztán hozzászoktunk. (Na nem tudom mit volt úgy oda Gödöllőre, mikor ő meg péceli volt :) Persze közben meg tudom, mert Gödöllő imádnivaló hely volt, bár akkoriban két helyen lehetett vásárolni: az Áruházban és a Korall Üzletközpontban. És a második volt a rosszabb.

A tegnapi business meeting témája az volt, hogy miért is jó másnak az, hogy mi Budaörsön vagyunk. Ha valaki hall az ötletünkről meg a tanítás másféle megközelítéséről, az elő reakciója egyértelműen az, hogy de jó! király! csináljátok! végre! Mikor aztán meghallja, hogy Budaörsön leszünk, a következő reakció rendszerint az, hogy jaj, de kár! nem jönnétek be? Az nekem messze van...

Miért van ez? Mert hiába lakunk Budapest határain kívül, mindketten Budapestre járunk dolgozni, így nagy eséllyel budapestiekkel osztjuk meg az ötleteinket. De nincs olyan nap amikor dolgozom, hogy ne gondoljam azt: mire jó az, hogy az emberek 80 kilométert utaznak munkába és vissza? Miért kell a tanítványaimnak Kiskunhalasról, Pettendről, Szegedről, Petőfibányáról Budapestre járni iskolába? Miért van az, hogy ha valaki Érden lakik, akkor ott alszik ugyan, de focizni Csepelre jár, iskolába Zuglóba, nyelvórára Lipótvárosba, bulizni meg a Terézvárosba? (Persze tudom, hogy miért, a kérdés pusztán költői.)

Arra gondoltunk, hogy játsszuk most azt, hogy végre-valahára elengedjük Budapest kezét és megpróbálunk javítani a vidéki helyzeten, ha nem is óriási mértékben, de legalább egy kicsit. Kedves budakesziek, törökbálintiak, budaörsiek, diósdiak, érdiek! Jelentjük, mi kijöttünk.

Csend lesz és kert és télen forró, nyáron meg jeges tea. Esküszöm veszünk egy kanárit is.